A tavaszi záporok ráébreszthetik az embert, hogy az ablaktörlő lapátok lehet nem olyanok, mint tavaly nyáron.
Ez többek között lehet a téli fagyás, só és sár összefogásának vagy akár a gumik elöregedésének eredménye is. Viszont a probléma nagyobb, mint amire gondolnánk. A nem megfelelő törlésből adódó balesetveszély mellett a megviselt ablaktörlő lapát gumija törlési zajt és csíkozást okoz, rosszabb esetben pedig a szélvédőt is karcolhatja. Ez pedig különösen drága javítást is jelenthet.
Ebben a cikkünkben az ablaktörlő lapát vásárlás veszélyeire, jobban mondva buktatóira hívnánk fel a figyelmet. Egy őszi szombat reggel érkezett hozzánk az első vásárlónk, aki elmondása alapján ablaktörlő lapátot vásárolt a Tescoban, de nem tudja felrakni. Mivel visszajáró vásárlónk így segítségünket kérte a lapát felrakásában. Természetesen ránéztünk és hamar nyilvánvalóvá vált, hogy bár a lapátok mérte egyezik, de az csatlakozó adapterek, nem megfelelőek.
Néhány óra múlva érkezett egy másik ügyfél is, akinél ugyan az volt a gond csak ő az Auchanban vásárolt és neki még az ablaktörlő lapátok méretei sem stimmeltek.
Így kénytelen voltak mindketten egy új lapát szettet vásárolni üzletünkből. Mindkét vásárlónak azt ajánlottuk, hogy legközelebb olyan üzletben vásároljanak ablaktörlő lapátot, ahol segítenek a felszerelésben is. Olyan vásárlók, akik nincsenek teljesen tisztában az ablaktörlő vásárlás buktatóival, azoknak célszerű segítséget kérni, hiszen így elkerülhető a visszáruzási, csere miatt kialakuló kellemetlenség.
Félreértés ne essék, nem azzal van gond, hogy a Tescoban, vagy az Auchanban vagy bármelyik bevásárló központban volt vásárolva az alkatrész, ennyi erővel akár bármelyik autóalkatrész webáruházban is pórul járhatunk. Tanácsunk az, hogy mindig kérjük szakember segítségét, ha nem vagyunk biztosak abban, hogy a megfelelő alkatrészt, ebben az esetben ablaktörlő lapátot választjuk.
Üzleteinkben személyes vásárlás esetén, a vásárlók kérésére segítünk az ablaktörlő lapátok felszerelésében. Nem igényel nagy szakértelmet, de aki nem csinált még ilyet annak meggyűlhet a baja. Főleg hátsó ablaktörlő lapát esetében találkozhatunk bonyolultabb csatlakozással.


Legutóbbi hozzászólások